Kőszegen születtem 1937-ben.

Húsz évig tanultam, ebből hetet munka mellett.

Három munkahelyem volt, ahol negyvenhét évet töltöttem el – ebből hetet nyugdíjasként.

Legutóbb a szomorú véget ért MÁV Gyermekotthonban dolgoztam pedagógusként.

Fél éves bécsi, valamint  egy éves budapesti tartózkodásaimtól eltekintve

jelenleg is szeretett városomban éldegélek családommal.

 A fotózással 1957-ben ismerkedtem meg, azóta fényképezek amatőrként.

A múló, soha vissza nem térő pillanat megörökítésének vágya,

ami igazán érdekel.

Az egybegyűlt emberek ünnepi pillanatainak rögzítése – ez számomra a fotózás lényege és szeretete.

Nem tartom magamat profi fotósnak – hiszen soha nem tanultam ezt a szakmát.

Mindenesetre a családi képeken kívül vég nélkül fotóztam Kőszeget és a város rendezvényeit.